Kátyúkár: Mi a teendő, ha a kátyú kárt okoz?

Főoldal 9 blog 9 Mi a teendő, ha a kátyú kárt okoz?

Az útfolytonossági hibák, vagy ahogy a köznyelvben emlegetik a kátyúk, illetve maga a kátyúkár évről évre rengeteg gépjármű-tulajdonosnak okoznak kellemetlenséget Magyarországon. A futómű meghibásodások és az autóban keletkező egyéb károk költségeit lehet érvényesíteni a közútkezelővel szemben, azonban ehhez részletes bizonyítás szükséges. Emellett pedig támaszkodhatunk a biztosításunkra is, ha van ilyen kárra térítő gépjármű biztosításunk, vagy kiegészítőnk.

Mi minősül kátyúnak?

A jelenlegi jogszabályok értelmében a kátyú a következő: a közutat használata során a forgalmi igénybevétel, valamint a környezeti hatások által kialakult, egy vagy több pályaszerkezeti réteget érintő, négy centiméternél mélyebb, legfeljebb 20 négyzetméteres aszfaltfolytonossági hiba.

A közutak 54%-a hivatalosan is rossz állapotú

A közutak több mint a fele a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Országos Közúti Adatbank osztályának összesítése szerint is rossz állapotban van – számol be a rémisztő statisztikai adatról cikkében a napi.hu. A rengeteg kátyú, törés, gyűrődés és egyéb úthiba természetesen kihat az azon közlekedő járművek műszaki állapotára is, amelyek így vagy gyakoribb szervizelésen kénytelenek átesni, vagy a tönkrement alkatrész azonnali cseréje nélkül menetképtelenné válnak. A károk természetesen az üzembentartó pénztárcáját terhelik, amennyiben a közútkezelővel szemben nem sikerül érvényt szerezni követelésnek.

Dokumentáljuk a kátyúkárt!

Természetesen felvehetjük a harcot az úton lévő kátyúkkal, megpróbálhatjuk kerülgetni őket, de amennyiben aktívan használjuk autónkat, szinte elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb ne okozzanak ezek az úthibák valamilyen károsodást is a gépjárműben. Fontos, hogy a káreseményt pontos dokumentáció kövesse, hiszen a közút kezelőjéhez bejelentett kártérítési igény benyújtásakor szükség lesz az alapos bizonyításra. A fotókon szerepeljen a kátyú, amely a kárt okozta, akár több irányból is. Ha nincs mérőszalag, akkor valamilyen, az autóban lévő használati tárggyal fotózza le a kátyút, ami azért fontos, hogy a fotókon a kátyú mérete a viszonyítás miatt megfelelően látszódjon. Emellett fényképezze le az autón keletkezett sérülés(eke)t több irányból is, az autóról készült távolabbi fotókon lehetőség szerint látszódjon a rendszám is. A megfelelő dokumentáció érdekében a káresemény bekövetkezte után akár rendőrt is hívhat, aki a legpontosabban jegyzőkönyvezi a történteket, ezáltal alapot adva a kárigény jogosságának.

Európában elsőként kátyúkár biztosítás

A magyar úthálózatok minősége országszerte hagy maga után kívánnivalót, és a minőség az őszi, de főként a fagyos téli hónapokban még inkább leromlik, aminek köszönhetően rengeteg kátyú és aszfalthiba jelenik meg az úttesten. Bármennyire is vigyázunk autónkra, minden egyes kátyút nem lehet kikerülni, pláne nem a forgalmas főútvonalakon, így akár még a legfelkészültebb sofőrök is bármikor maradandó kárt tehetnek autójukban, ha belehajtanak egy kátyúba. Eddig az egyszerű kötelező biztosítás a kátyúk okozta károkat nem fedezte, azonban egyfajta magyar specialitásként, 2013-ban Európában első ízben hazánkban jelent meg a kátyúkár biztosítás, aminek köszönhetően a jövőben már nem kell attól tartanunk, ha egy úthiba miatt képződik kár az autó futóművében, hiszen egy egyszerű defektet, de akár még a felni eldeformálódását, vagy a futómű sérüléseit is fedezi ez az újfajta biztosítás. Hogy mennyire éri meg a kátyúkár biztosítás az elővigyázatosság tekintetében? Csak a legfrissebb adatokat figyelembe véve érdemes felkészültnek lenni, hiszen a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kezelt teljes magyar úthálózat 10%-a minősül „jó”-nak, míg a hálózat 54%-a rossz burkolati minősítést kapott, ez pedig nem kevesebb, mint 17.000 kilométernyi! kiépített útnak felel meg.

A kátyúkár biztosítás azokra a káreseményekre terjed ki, amelyek a közúti közlekedés aktuális szabályainak megfelelően vezetett gépjármű közúti közlekedése során, a kátyúba hajtás következtében alakul ki. Biztosítója válogatja, de ez gyakran csak a gumiabroncsokra vagy a felnikre, más esetekben viszont a lengéscsillapítókra és a keréktárcsákra, tengelycsonkra, gólyalábra és csapágy sérülésére is vonatkozik.

Hogy miért is van szüksége önnek is a kátyúkár biztosításra? Gondoljon csak bele! A kátyúkat lehet ugyan kerülgetni, de amennyiben olyan forgalmi helyzet lép elő, akkor a veszélyeztetés elkerülésének érdekében inkább belehajt az adott úthibába, még akkor is, ha ez autó sérülését idézi elő. Ez a legjobb esetben csak az abroncsot érinti, de bizonyos esetekben akár a felni és a futómű javítása is indokolttá válhat, ami soha nem jelent kis költséget, de a kátyúkár biztosításnak köszönhetően az anyagiak miatt legalább nem kell aggódni.

A borítókép csak illusztráció! A kép forrása: internet

Mi a felelősségbiztosítás? Mit jelent, mire jó és ki köthet ilyet?

Az ember élete minden pillanatában, akár éppen csinál valamit, akár nem folyamatosan felelősséget vállal valakiért, valamiért. A szülő a gyermekéért, az autótulajdonos a gépjárművel kapcsolatos eseményekért, a vállalkozó a tevékenységéért és a munkavállalóiért, de a munkavállalók is az elkövetett hibákért. A felelősségbiztosításokból emiatt sokféle is létezik. Cikkünkben végignézzük, hogy milyen felelősségbiztosítások léteznek és kinek melyik a megfelelő.

Meglepő fordulat: Így változott a kötelező biztosítás ára

A legfrissebb KGFB-index szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak átlagosan 53 ezer forintot tettek ki 2023-ban, 11% éves növekedéssel. Fedezze fel az árak és kártérítések legújabb trendjeit!

MOK elnök: „az fog jól járni, aki spórol a magánellátásra”

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint Magyarország az EU átlag 50%-át költi az egészségügyi ellátórendszer fenntartására. A valóság ennél is lesújtóbb.

Generali: Rekordszámú természeti károk Magyarországon

Megszaporodtak a természeti károk Magyarországon az utóbbi években, derül ki egy felmérésből és a kárkifizetések is rekordokat döntenek.

Megjelent a rendelet: itt az új környezetvédelmi felelősségbiztosítás

A kötelező környezetvédelmi felelősségbiztosítás cégeknek 2024.01.01-től. Mit takar ez a felelősségbiztosítás és kiknek szükséges megkötni?

Ön tudja, miből fog majd megélni nyugdíjas korában?

Feltétlenül bízik az állam által nyújtott nyugellátásban? Ne tegye, mutatjuk a kalkulációt!

Évente ennyit tud kivenni az államkasszából: az önkéntes nyugdíjpénztár adókedvezménye

Az önkéntes nyugdíjpénztár adókedvezménye által még többet fog érni megtakarítása a nyugdíjba vonuláskor. Mennyi ez az összeg és mire kell odafigyelni?

Mi a fedezetlenségi díj? Részletfizetés lehetséges vagy elkerülhető valahogy?

Sok kérdés merül fel a kötelező biztosítás fedezetlenségi díj miatt: Kötelező megfizetni? Kinek kell kifizetni? Mekkora összeget jelent? Részletfizetés lehetséges?

Parkoló autóban okozott kár, így kaphat kártérítést

Sokféleképpen sérülhet meg a parkoló autó, most néhány gyakori esetet vizsgálunk meg és megpróbáljuk kideríteni, hogy ezekben az esetekben kitől, milyen kártérítésre számíthat.

Soha nem sújtotta ekkora aszálykár a mezőgazdaságot – A klímaváltozás miatt rengeteg a hiánycikk

Az idei nyár komoly aszálykárokat hozott a mezőgazdaságnak. Hol a megoldás, ki kompenzálja az ágazattal foglalkozókat, és ki segít helyreállítani a termelési folyamatokat?

felelősségbiztosítás

Mi a felelősségbiztosítás? Mit jelent, mire jó és ki köthet ilyet?

Az ember élete minden pillanatában, akár éppen csinál valamit, akár nem folyamatosan felelősséget vállal valakiért, valamiért. A szülő a gyermekéért, az autótulajdonos a gépjárművel kapcsolatos eseményekért, a vállalkozó a tevékenységéért és a munkavállalóiért, de a munkavállalók is az elkövetett hibákért. A felelősségbiztosításokból emiatt sokféle is létezik. Cikkünkben végignézzük, hogy milyen felelősségbiztosítások léteznek és kinek melyik a megfelelő.

kötelező biztosítás ár

Meglepő fordulat: Így változott a kötelező biztosítás ára

A legfrissebb KGFB-index szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak átlagosan 53 ezer forintot tettek ki 2023-ban, 11% éves növekedéssel. Fedezze fel az árak és kártérítések legújabb trendjeit!

Szent István kórház orvosi ellátás

MOK elnök: „az fog jól járni, aki spórol a magánellátásra”

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint Magyarország az EU átlag 50%-át költi az egészségügyi ellátórendszer fenntartására. A valóság ennél is lesújtóbb.

vihar Budapesten

Generali: Rekordszámú természeti károk Magyarországon

Megszaporodtak a természeti károk Magyarországon az utóbbi években, derül ki egy felmérésből és a kárkifizetések is rekordokat döntenek.

környezetvédelmi felelősségbiztosítás